
Tű Fokán Nyári Zenetáborok, 2023
A Tű Fokán Zenetábort az Óbudai Waldorf Iskola Zeneiskolája szervezi 2010 óta
HELYSZÍN
Pilisszentlászló, Kékvölgy Waldorf iskola
I. TÁBOR
2023. június 26 – július 2.
10–13 éves korosztály
II. TÁBOR
2023. július 17 – 23.
14 – 18 éves korosztály
Ez a tábor nemzetközi, használjuk az angol nyelvet is.A résztvevőket négy csoportra osztjuk. Az együttesek összeállításánál figyelembe vesszük az életkort, a hangszereket, a nemet, a zenei tapasztalatot és a nemzetiséget. Minden csoport naponta találkozik minden tanárral, akik különböző zenei stílusokat és módszereket képviselnek. A tábor végén koncertet tartunk. A szervezett zenélés mellett kirándulásra, játékra, mozgásra, társaséletre is jut idő.
MŰHELYEK
Klasszikus műhely. Klasszikus zenei darabok, az adott együttesekre hangszerelve.
Standard műhely. Pop- , jazz- és/vagy folk örökzöldek, válogatás a könnyűzene igényes alkotásaiból.
Improvizáció műhely. A Sound painting egy vezénylésen irányított improvizáción alapuló rögtönzési nyelv. A résztvevők a jelek megtanulása és követése mellett maguk is megismerkednek az irányítással.
Do It Yourself. A dalok, darabok a résztvevők saját ötletei alapján készülnek.
KÖLTSÉGEK
A tábor ára ellátással: 85.000 Ft. Vegetáriánus, vegán, laktózmentes, gluténmentes étkezés lehetséges.
További információk: https://www.tufokan.net/tu-fokan-zenetabor
JELENTKEZÉS >>
KAPCSOLAT
Benedekné Tóth Beatrix
tititabea@gmail.com