Home > iskola > Felvétel és jelentkezés

Felvétel és jelentkezés

Jelentkezés és felvételi folyamat

a Csillagösvény Waldorf Iskolában

2021/2022

Az iskolánkban bevett gyakorlat, hogy minden naptári év elején tájékoztató előadásokat tartunk, ahol bemutatjuk az iskolát és az iskolában folyó pedagógiai munkát. Ezeknek a találkozóknak KÓSTOLÓ a neve. Az előadások után lehetőség van kötetlen beszélgetésre is. Sajnos a koronavírus helyzet miatt egyelőre nem lehet tudni, mikor és hogyan fog megrendezésre kerülni ez az est, ezért itt a honlapon szeretnénk tájékoztatni a legfontosabb dolgokról a szülőket.

Az idei évben hat éves kortól tanköteles az összes gyermek. Ez alól csak indokolt esetben lehet felmentést kapni. A waldorf pedagógia alapja az életkori sajátosságoknak megfelelő nevelés és oktatás. Az iskolaérettség általában a hetedik év folyamán érkezik el. Az államilag meghatározott hat éves korban a legtöbb gyermek még nem áll készen az iskolába lépésre. Így arra kérjük a szülőket, hogy akiknek gyermekei éppen hogy hat évesek lesznek az iskolakezdés időpontjában, kérjék gyermekeik még egy évig tartó óvodában maradását.

Ebben az évben iskolánk, nagy sajnálatunkra, nem tarthat Kóstolót az érdeklődő családok számára. Helyette itt a honlapon olvashatók azok az információk, amik a tájékoztató esten hangzottak volna el:
Kóstoló helyett

 A jelentkezés módja

A jelentkezési űrlap elérhető a Kóstolók alkalmával, illetve a lap alján található linken.
A jelentkezési lapok leadási határideje: 2021. március 12.

A jelentkezéseket a 2021/2022-es tanévre a jelentkezescswi@gmail.com e-mail címen várjuk.

 A felvételi folyamat

A jelentkezési lapok beérkezése után a gyermekek szüleit ismerkedésre várjuk. Mivel az iskolába családokat veszünk fel, ezért a szülők az osztálytanítóval, és a felvételiztető csoport egyik tagjával egy személyes beszélgetésen is részt fognak venni. Ezután kerül majd sor a gyerekek csoportos felvételi játékára.

A pontos időpontokról és a találkozók helyszínéről e-mailben értesítjük a családokat.

A leendő osztályt egy tanárokból álló csoport fogja összeállítani, ahol a döntő szó az osztálytanítóé. A felvételről vagy elutasításról a családokat írásban értesítjük.

Amennyiben olyan kérdésük van, amire a honlapon nem találtak választ, kérjük írják meg a kostolo2021@gmail.com e-mail címre! A feltett kérdésekre a honlapon keresztül fogunk válaszolni.

A jelentkezési lap ITT elérhető. 

További felmerülő kérdésekre itt találnak választ.

Kedves Szülő!

Jelenleg az osztályok telítettsége miatt nincs azonnali tanulófelvétel.
Ha szeretné, hogy gyermeke várólistára kerüljön, aa alábbi linken elérhető adatlapon megadott válaszokkal ezt megteheti:

https://docs.google.com/forms/d/1sqMAYSImi8tkN5JN3-7Zp5VYEUmfK-MSBdVQSVESpyM/edit

Így amennyiben hely szabadulna fel a következő időszakban (ez hónapokat is jelenthet), a várólistán szereplőket értesíteni tudjuk e-mailen, hogy elindíthassuk a felvételi folyamatot.

Addig szíves türelmét kérjük:

a Csillagösvény Waldorf Iskola Tanári Kollégiuma

Please enter Google Username or ID to start!
Example: clip360net or 116819034451508671546
Title
Caption
File name
Size
Alignment
Link to
  Open new windows
  Rel nofollow