Home > csillagszó > Felnőtt drámacsoport

Felnőtt drámacsoport

 „Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.” (Schiller)

Kedves Szülők, kedves Tanárok!

Felnőtt dráma-színjátszó műhelymunkára hívlak Benneteket, akár volt már tapasztalatotok a színház- és drámapedagógiában, akár nem, tehát semmilyen előzetes tudásra nincs szükség. A műhely módszertana elsősorban az antropozófiai alapokon is nyugvó Mihail Csehov-i színházi tréningen alapul.

Az együttlét alkalmat adhat arra, hogy játszunk a játék kedvéért, méghozzá úgy, hogy közben a gyakorlatok tükrében közelebb kerülhetünk önmagunkhoz és másokhoz, és közvetve a világhoz is. A színházi térben való jelenlétünk kiteljesedése, figyelmünk és érzékelésünk körének kitágítása a mindennapokban is meghozhatja gyümölcsét. Lesznek koncentrációs, együttműködést célzó, képzelőerőt erősítő, improvizációs gyakorlatok stb., illetve kisebb jelenetek színpadra állítása.

A műhely másik célja, hogy igény esetén szakmai hátteret adhasson az iskolában folyó felnőtt színpadi munkák számára. Emellett önálló darabot is előadhatunk, akár gyermekek, akár felnőttek számára. 

Körülbelül háromhetente lennének a találkozók, hétvégén, háromórás, elmélyülésre alkalmas időkeretben. Szükséges hozzá az elköteleződés, a rendszeres részvétel.

A helyszínről, az időpontokról, a hozzájárulásról való tudnivalókról első ingyenes alkalmunk során kaptok tájékoztatást, ami október 8-án, pénteken 17.30-kor lesz és 19 óráig tart. Helyszín most: az iskola euritmiaterme. A jelentkezéseket és kérdéseket a szabolcs.kereszturi.xebeche@gmail.com e-mail-címen várom szeptember 25-ig.

Kérlek, hogy kényelmes ruhát és váltócipőt hozzatok, és pontosan érkezzetek!

Szeretettel várlak Benneteket:

Kereszturi Szabolcs

 

 

 

 

 

Please enter Google Username or ID to start!
Example: clip360net or 116819034451508671546
Title
Caption
File name
Size
Alignment
Link to
  Open new windows
  Rel nofollow