Home > csillagszó > Az iskolaképviselet szeptemberi levele

Az iskolaképviselet szeptemberi levele

Kedves Szülők! 

Bár még csak 2-3 nap telt el az új iskolaévből, érezhető, hogy a legégetőbb kérdés, hogyan gondolkodjunk, milyen intézkedéseket tegyünk a pandémia idején. Az egyik legnehezebb feladat, hogy az észszerűség mentén hozzuk a döntéseinket, és azoknak is meg tudjunk felelni, akik veszélyeztetettnek érzik magukat. Így most a közösség és az egymás iránti felelősségvállalás a leghangsúlyosabban került mérlegre. Tökéletes megoldásokat nem tudunk találni, a rendeletek is szinte naponta változnak. Nap mint nap találkozunk, együtt vagyunk, ha ezt nagyon korlátozzuk, visszazuhanunk a karantén elidegenedett világába. Ezért az általános szabályok betartása mellett folyamatosan keressük, hogy mi a helyes védekezés, ami lehetővé teszi a szorongások nélküli iskola életet. Ezért nem hordunk maszkot, ezért nem korlátozzuk a gyerekek egymás közti távolságát, bár vigyázunk pl., hogy a mosdóba ne egyszerre tóduljanak. Kiemelten figyelünk – konyhai munkatársak és pedagógusok – a higiéniai óvintézkedések betartására. Az ebédeltetés rendjét is átszerveztük. Nem maradhat (eddig sem maradhatott volna) maradék, használt edény, doboz egyik napról a másikra a polcokon vagy a hűtőben. Ezeket a nap végén eltávolítjuk.                                               

Az évkezdés egyik legneuralgikusabb pontja a takarítás megszervezése volt. Piroska távozása és Irénke más munkakörbe lépése nektek, szülőknek adott a felújítási munkákon túli plusz feladatot. Hálásan köszönjük, hogy ragyogó, tiszta, szeretettel ápolt iskolaépületbe érkezhettünk szeptember 1-jén. Ezek után lehet, hogy nehéz megérteni, hogy csak akkor gyertek be az iskolaépületbe, ha azt a kollégákkal előre egyeztettétek. A felnőttek, akik munkahelyen, bárhol sok-sok idegen emberrel találkoznak, ne legyenek tömegesen együtt az épületben. Alább a napközis pedagógusok erre vonatkozó kéréseit is olvashatjátok majd. A szülői estek szervezésénél, tervezésénél is figyelembe kell vennünk ezt a szempontot. Kérünk benneteket, ha gyermeketek lázas, köhög, náthás, vagy bármiféle betegség tüneteit mutatja, akkor mindenképpen maradjon otthon. Az őszi pollenallergia időszakát éljük. Kérjük, jelezzétek az osztálytanítóknak, ha gyermeketek tüneteit ez a probléma okozza. Ha gyermeketek olyan felnőtt vagy gyerek társaságában tartózkodott, akinek később pozitív lett a koronavírus-tesztje, kérjük, hogy hivatalos teszttel igazolja, hogy nem fertőzött, vagy 2 hetes karantén leteltével jöjjön ismét a közösségbe. Ha gyermeketek külföldről érkezett haza, akkor a karantén szabályait az éppen aktuális jogszabályok alapján kell alkalmazni.

Ha konkrét megbetegedés lesz az iskolában, arról tájékoztatni fogunk benneteket.

A jogszabályok betartása mellett a legnehezebb most pedagógiai szempontjaink, hitelességünk megőrzése. Ezeket összeegyeztetve mindent megteszünk azért, hogy iskolánk ne kerüljön bezárásra, hiszen a tavaszi izoláció ártalmas hatásait és a digitális munkarenddel járó nehézségeket mindnyájan megtapasztalhattuk. Ezért van a reggeli homlokhőmérőzés, hogy lázas gyermek semmiképpen ne jöjjön közösségbe. Ha ez a normális élet ára, ezt most meg kell fizetni.

Héjja Zsuzsa és Tréfás Krisztina

Ui. A hírlevélben megtaláljátok az idei szakkörkínálatot, az aktuális Házirendet és a reménybeli tanév rendjét.

A napközis nyilatkozatokat a bejáratnál elhelyezett dobozba kérjük bedobni.

A napközi kérései:

Kedves Szülők!

Kérünk Benneteket, hogy a napköziből

  • az 1–4. osztályos gyermekekért a főbejárati kapunál érkezzetek, és amennyiben feltétlenül várakoznotok kell, azt a biciklitároló előtti térben tegyétek. A gyermekeket tanulószoba előtt 14.45-ig, azt követően pedig 15.15 után tudjátok elvinni!
  • az 5–8. osztályos gyermekekhez vagy a hátsó bejáraton át érkezzetek 14.45-ig, vagy csak a tanulószoba után, 15.30-kor a főbejárati kapunál!
  • Amennyiben mindkét korosztályhoz tartoznak gyermekeitek, akkor a főbejáratnál érkezzetek!

Kérünk továbbá, hogy amikor találkoztatok a gyermeketekkel, akkor a lehető legkorábban induljatok velük tovább!

A járványhelyzetre tekintettel most közös érdekünk, hogy csak akkor jöjjenek a gyermekek napközibe, ha valóban lehetetlen a gyermekek otthoni felügyelete.

Köszönjük a megértéseteket,

üdvözlettel:

a Napközis Tanárok

Please enter Google Username or ID to start!
Example: clip360net or 116819034451508671546
Title
Caption
File name
Size
Alignment
Link to
  Open new windows
  Rel nofollow